A kisállattartás minden esetben komoly felelősség, legyen szó halról, kutyáról vagy madárról. Az állatnak nincs hétvége vagy pihenőnap, jellegtől függően állandó gondozásra szorul - megetetni mindegyiket kell, levinni, kitakarítani, kialmozni, foglalkozni vele, egyszóval mindig van tennivaló.
Az óriások helyigénye óriási, de szeretik egymás társaságát
A papagájosok élete annyival nehezebb a többi hobbiállatosnál, hogy az ő kisállatuk a megfelelő mennyiségű és minőségű napi foglalkozás elhanyagolásába belebetegszik. Mivel a papagáj falkaállat, egyszerűen nincs meg magában, kell neki a társaság, és bár abban nem válogat, hogy ez a kompánia "szárnyas" vagy "lábas"-e, a törődést nagyon igényli. De nem nehéz belátni, milyen kevesen tudnak napi szinten több órát foglalkozni a madarukkal, még ha szeretnének is. A szándék pedig a papagájnak kevés, ezért, hogy ne legyen egyedül, a legjobb eleve társsal beszerezni. A több papagáj nem jelent hatványozottan több gondot, egy kicsit több eleség és kicsit több takarítás, de cserébe kedvencünk társaság iránti igénye állandóan ki lesz elégítve, nem lesz kiszolgáltatva a gazdi amúgy is kevés szabadidejének, és ez óriási pozitívum.
Társban tartani a papagájokat tehát jó megoldás. A hasonlóságra azonban ügyelni kell, azonos, vagy megközelítő méretű és fajú egyedek életterét szabad csak összevonni. Egy ara papagáj akár komolyan meg is sebesíthet egy kis hullámos vagy kecske papagájt, akár játékból is. A jácintkék ara a saját fajtáján kívül minden más szárnyasra halálos fenyegetést jelent óriási csőrével. A nagytestű papagájokat ezért célszerű a saját fajtájukkal párban tartani. A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy a kisebbeknél tökéletesen működik a fajtakeverés. A hullámos, nimfa és kecske csapatok tökéletesen elvannak egymással hosszú távon is egy közös röpdében.
Na de mi sül ki abból, hogy egy barátságos, de hatalmas szárnyas látogatóba megy kisebb társaihoz? Hát félelem és reszketés a kalitkában!
(A videóban látható helyzetet a véletlen szülte, ne próbáljuk ki otthon!)