A kisállattartás minden esetben komoly felelősség, legyen szó halról, kutyáról vagy madárról. Az állatnak nincs hétvége vagy pihenőnap, jellegtől függően állandó gondozásra szorul - megetetni mindegyiket kell, levinni, kitakarítani, kialmozni, foglalkozni vele, egyszóval mindig van tennivaló.

Az óriások helyigénye óriási, de szeretik egymás társaságát

A papagájosok élete annyival nehezebb a többi hobbiállatosnál, hogy az ő kisállatuk a megfelelő mennyiségű és minőségű napi foglalkozás elhanyagolásába belebetegszik. Mivel a papagáj falkaállat, egyszerűen nincs meg magában, kell neki a társaság, és bár abban nem válogat, hogy ez a kompánia "szárnyas" vagy "lábas"-e, a törődést nagyon igényli. De nem nehéz belátni, milyen kevesen tudnak napi szinten több órát foglalkozni a madarukkal, még ha szeretnének is. A szándék pedig a papagájnak kevés, ezért, hogy ne legyen egyedül, a legjobb eleve társsal beszerezni. A több papagáj nem jelent hatványozottan több gondot, egy kicsit több eleség és kicsit több takarítás, de cserébe kedvencünk társaság iránti igénye állandóan ki lesz elégítve, nem lesz kiszolgáltatva a gazdi amúgy is kevés szabadidejének, és ez óriási pozitívum.

Társban tartani a papagájokat tehát jó megoldás. A hasonlóságra azonban ügyelni kell, azonos, vagy megközelítő méretű és fajú egyedek életterét szabad csak összevonni. Egy ara papagáj akár komolyan meg is sebesíthet egy kis hullámos vagy kecske papagájt, akár játékból is. A jácintkék ara a saját fajtáján kívül minden más szárnyasra halálos fenyegetést jelent óriási csőrével. A nagytestű papagájokat ezért célszerű a saját fajtájukkal párban tartani. A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy a kisebbeknél tökéletesen működik a fajtakeverés. A hullámos, nimfa és kecske csapatok tökéletesen elvannak egymással hosszú távon is egy közös röpdében.

Na de mi sül ki abból, hogy egy barátságos, de hatalmas szárnyas látogatóba megy kisebb társaihoz? Hát félelem és reszketés a kalitkában!

(A videóban látható helyzetet a véletlen szülte, ne próbáljuk ki otthon!)

Nem! Legalábbis úgy nem, mint a "kicsiket". Aki óriáspapagáj tartására vállalkozik, annak tisztában kell lennie az állat igényeivel. Ez nagyjából olyan dolog, mint amikor valaki panelban tartja a vizsláját, napi kétszer 10 percre leviszi (jó esetben), aztán létezzen az állat az igényei kielégítése nélkül, ahogy tud. Sajnos a vizsla-panel párosítás ugyanúgy létezik a valóságban, mint az ara papagáj-kalitka. Pedig az állat szempontjából katasztrofális mind a kettő.

A kalitkás tartás ezeknél a hatalmas szárnyasoknál csak akkor működik, ha kedvükre kijöhetnek, nincsenek bezárva. Így a kalitka pihenő-és táplálkozóhely számukra, nem börtön.

Az arák ingerigénye hatalmas. Egy kis helyre bezsúfolva ezt az ingermennyiséget nem kapják meg, a kalitkát börtönnek érzik, a mozgás nehézkes nekik, ez pedig már középtávon depressziót és ingerlékenységet szül. Nem is beszélve az arák tartásához feltétlenül szükséges társ meglétéről, ami már végképp elképzelhetetlen kalitkás környezetben.

A helyes tartási mód a madárszoba vagy az óriáskalitka, idegen nevén volier. Ez utóbbi egy vaskeretre szerelt rácsháló, mindez hatalmas méretben, többméteres hosszban és minimum 1.5 méteres szélességben kivitelezve. Ez is egy kvázi kalitka, de a mérete miatt már egészen más kaliber, a madár kisebb repüléseket is elvégezhet benne és a mozgása teljesen akadálymentes. Megfelelő méretben ebben már ketten is elférnek úgy is, hogy nem akadályozzák egymást és megvalósul a lényeges privát szféra is. A papagájszoba a lakás egy különálló helysége, ez a legszerencsésebb tartási mód mert a klíma különválasztható a lakás többi részétől és saját pára- illetve hőmérsékleti értékekkel rendelkezhet, ami nagyon fontos ezeknek a madaraknak.

Kell egy nyugodt kis sarok, ahová félre tud vonulni a többiek nélkül

Összefoglalva tehát: a kalitkás tartás megfelelő a kistestű papagájoknak. A nagyoknál el kell felejteni, mert csak szenvedést okozunk vele a papagájnak.

Ha létezik az ara papagájokkal kapcsolatos Gyakori Kérdések toplista, egész biztos ez a kérdés áll az első helyen. Teljesen természetes emberi reakció ez, ha meglátunk egy drága sportautót vagy egyedi ékszert, nagyjából ugyanez lesz az első gondolatunk. Az egzotikus madárvilág non plus ultra tagjáról is elég természetes, hogy az egyébként nem is olyan velőtrázó vásárlási költség ugrik be elsőnek.

Maszatolás helyett álljon itt elsőnek egy kézzelfogható konkrétum. Egy 1 éves, egészséges, megfelelően papírozott kék-sárga ara papagáj ára nagyjából 300-350.000 Ft. Ennél nagyságrendekkel olcsóbb madarat nem szabad megvásárolni, mert ott valami probléma van a háttérben (életképtelen, beltenyészett, esetleg beteg madarat akarnak ránk sózni, vagy a papírok nincsenek rendben, szökésből befogott, esetleg lopott a madár, stb).

Kék-sárga ara:

Ara papagájból sokféle van, a kék-sárga a leggyakoribb Magyarországon belül, de a teljes lista hosszú. Szintén itthon beszerezhető fajta a zöldszárnyú ara, ő félmillió forint körül mozog, valamint a nagy katonaara, bár belőle már melósabb szerezni és az ára is 650.000 Ft körül alakul. Minden másért külföldre kell menni, amiben az internet adta lehetőségek komoly segítséget nyújtanak. Az igazi egzotikum zsebbe nyúlós, egy jácint aráért több (4-6) millió forintot is elkérnek az európai piacon és ugyanez vonatkozik az arakakadura papagájra is.

Zöldszárnyú ara:

És minél ritkább óriáspapagájt nézünk ki, annál nehezebb lesz beszerezni. mert általában a születés után kicsivel már lefoglalják őket a vevők. Nagyon fiatalon, alig életképesen persze nem szabad elhozni, az ideális kor 1 év körül van, olyankor már egyértelmű, hogy egészséges és önálló lesz-e.

Arakakadu:

Összességében nagyjából 5-6 olyan tenyésztelep létezik az országon belül, ahol arákkal is foglalkoznak, de csak a 2 "egyszerűbb" típussal. A ritka fajokért Franciaországba vagy Németországba kell elmenni, illetve megvehetőek az USA-ból és Afrikából is, további horribilis szállítási díjak mellett.

A papagájok beszédkészsége egy igazi legenda. Rengeteg sztereotípia és történet kering róla, van amelyiknek több, van amelyiknek kevesebb az alapja. Egy biztos: a papagájok kiváló hangutánzó képességgel rendelkeznek és ez nagyon sokszor az emberi beszéd teljesen élethű utánzásában jelentkezik. Az okosabb fajok, és az ara papagáj ilyen, az egyes szavakat, sőt mondatokat képesek szituációkhoz társítani és a megfelelő időben, helyzetben mondani őket. Sok helyen hallani a témában, hogy a hím papagájok könnyebben megtanulnak beszélni, és ez talán igaz is. Ami viszont biztos igaz, hogy az egyedülálló madár jobban tanítható (bár az egyedüli papagáj tartása nem ajánlott, jobb, ha van neki társa, beszélni úgy is megtanul és nem lesz depressziós a sok egyedülléttől).

A papagájok sok mindent maguktól is eltanulnak, különösen a nagytestűek. Az arák, jákók esetében egyáltalán nem ritka jelenség, hogy a papagáj tanítás nélkül, autodidakta módon megjegyez szavakat, és egyszer csak kitör belőle a tudás és beszélni kezd. Tudatos tanítás esetében célszerű olyan szavakkal kezdeni, amiket a madár a saját nyelvén beszélve is majdnem kimond. Az aráknál például a jellegzetes "aaaa-raaa" szóból nagyon könnyen megtanítható kezdésnek a "hello". A hullámos papagáj esetében egy a varázsszó a "gyuri", amit a saját nyelvükön beszélve is rengetegszer majdnem kimondanak minden nap.

A tanítási folyamat során célszerű a kimondott szót eseményhez kötni, például amikor belépünk a helységbe, ahol a papagáj van, mehet neki egy "hello", ezzel megtanítjuk köszönni. Bizonyos zajok, például a porszívó vagy a hajszárító, képesek beszédre ingerelni az arákat, érdemes tehát fülelni, amikor ezeket a berendezéseket használjuk. A beszédtanítás sok időbe telik és a siker sohasem garantált. Ha több papagájt tartunk, van rá esély, hogy a legokosabb tőlünk tanul meg szavakat, amiket aztán ismételget és így megtanítja rá a többieket is.

Az óriáspapagáj nagyon szívesen fogyaszt édes gyümölcsöt. Persze ez az eledel nem tudja felvenni a versenyt az abszolút kedvenc csonthéjasokkal, úgy mint dió, mandula, mogyoró, napraforgómag, de az egészséges táplálkozáshoz elengedhetetlen. Ezért reggel érdemes felkínálni a madárnak, méghozzá úgy, hogy csak ezt adjuk neki. Mivel reggel éhes igazán, ha sikerül eltalálni az ízlését, egész biztos meg fogja enni a gyümölcsöt.

Az ízlését? Igen, a papagájok is válogatnak, nem esznek meg akármilyen gyümölcsöt és az azonos fajtán belüli egyedek gusztusa is teljesen eltérő lehet, ezért nincsenek általános igazságok. Sőt, az ara papagáj önmagához képest is válogat, amit egyszer jóízűen megeszik, legközelebb rá se néz, vagy fordítva. Fontos tehát kiismerni madarunk ízlésvilágát és annak megfelelő gyümölcsökkel kínálni őt, mert az ezekben lévő vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok rendkívül fontosak nekik.

A felkínált gyümölcs friss legyen és mindig nagyon alaposan mossuk meg. Legjobb a bio vagy a házi termesztés, amiről biztosan tudjuk, hogy sose látott vegyszert. A gyümölcsöt mindig magtalanítani kell. A dús lével rendelkező gyümölcsöket nem megeszik, hanem kiszopogatják belőlük az édes levet, tehát ha ilyen jelenséget tapasztalunk a madaraknál, az teljesen normális.

Az ara papagájok favoritjai: dinnye, szőlő, alma, eper, mandarin, narancs, banán.

A kérdés elsőre akár evidensnek is tűnthet - madár, tehát repül, amennyit csak lehet. A kisebb testű fajtársakra ez igaz is lehet, de az óriásoknál, vagyis a 80-100 cm, 1-1.5 kg közötti paraméterekkel rendelkező papagájoknál ez a dolog közel sem olyan egyértelmű.

A dzsungelből történt kiragadásuk óta ezek a madarak nagyon sokat változtak. Ma már több él belőlük (kvázi) fogságban, háziasítva, mint a vadonban (arról persze sokat lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire jó vagy rossz). Jelentős részüket nagy méretű kalitkákban tartják, ahol semmiféle lehetőségük nincs a repülésre. Persze a jó gazda tudja, hogy mennyire fontos rendszeresen kiengednie az így tartott arapapagájt, ezért naponta ki is nyitja a kalitka ajtaját. De ilyenkor is sokszor előfordul, hogy a madár kimászik, csapkod a szárnyával, megtornáztatja, aztán inkább "gyalogosan" tesz felfedezőutat a lakásban. Esetleg a földről visszarepül a kalitka tetejére, majd onnan begyalogol-bemászik, hogy ehessen.

Ezek a madarak tehát lustábbak kistestű fajtársaiknál. Ami egy nagy élmény a gazda számára, ha sikerül megtanítani kedvencét a kézre repülésre. Ezek rövidtávú, lakásban is kivitelezhető repülések. Egy idő után a papagáj kiismeri a lakhelyét és megtanulja, megjegyzi azokat a "légi folyosókat", ahol akadálymentesen végigsuhanhat.

A kerti volierben, madárházakban tartott aráknál sem ritka jelenség, hogy a lehetőséghez képest keveset repülnek, bár a hely megvolna hozzá, ők inkább mászással közlekednek.

Aki először látja az óriáspapagájt, egész biztos félni fog tőle. Az ijedtség természetes és (részben) még jogos is. Ebben a hatalmas csőrben óriási erő lakozik: különösebb küzdés nélkül nyitja fel az emberi kéz számára feltörhetetlen csonthéjasokat, a diót, a mogyorót, a mandulát. A fából készült játékokak napok alatt forgácsolja szét, és ha hozzáfér, kibontja még a vakolatot is és szétrágja a téglát. Persze, az ara papagáj szerencsére nem egér, vagy másmilyen rágcsáló, ezért az ilyesfajta pusztítás nem mindennapos.

Visszatérve az ember-madár kapcsolatra, aki életében első alkalommal pillantja meg ezt az erőt sugárzó óriást, szinte egész biztos az lesz az első gondolata, hogy mekkorát tudna csípni belé. És ez igaz is, de a jó hír, hogy az óriáspapagáj nem sas vagy vércse, itt egy rendkívül barátságos és generációk óta emberhez szokott állatról van szó (szomorú vagy sem, de tény, hogy mára már több született és több is él belőlük fogságban, mint szabadon).

Az ara papagáj alapvetően békés és szelíd (sok múlik persze a neveltetésen, amelyiket emberek etettek újszülött korában, azt össze-vissza lehet fogdosni felnőttként is, nem fog ellenkezni). Támadni csak akkor fog, ha veszélyben érzi magát. Ezt legkönnyebben hirtelen, kapkodó mozdulatokkal lehet elérni, ezért ezeket mindenképpen kerüljük. Tudni kell, hogy ők mindent elsősorban a csőrükkel vizsgálnak meg, ezért ha hozzáér az ember kezéshez, az csak a legritkább esetben történik bántó szándékkal, és ha nem kapkodunk és nem rántjuk el (mivel nagyon okos, ezt meg is jegyzi), akkor könnyen ki tud alakulni a bizalom. Általában a hatalmas csőrrel nagyon finoman tapogatja végig az embert, kíváncsiságon kívül nincs is benne más.

Az ember-madár barátság egyik mérföldköve, amikor a kedvenc lelkesen a gazdi kezére ül, ott tollászkodik, énekel, beszél, néha még táncol is. Ebben a szerepben a papagájok abszolúte élen járnak, persze lehet más madarat is emberi kézen ülve látni, például a ragadozók is megtaníthatóak erre, de az már egy sokkal veszélyesebb szórakozás.

Új madár esetén a kézre ültetés kudarca majdnem minden esetben borítékolható. Tisztában kell lenni vele, hogy ez egy - madártól függően - időigényes folyamat, de szakszerű hozzáállással nagyjából minden madár megtanítható rá. A lényeg a bizalom fokozatos megszerzése és a madár félelmeinek türelmes eloszlatása.

Minden fajnál alap igazság, hogy a madár tegye meg az első lépést a közeledéssel, és ne az ember nyúljon felé, mert abból biztos rémület születik. Amivel mindig győzünk, az az élelem. Arra kell törekedni első lépésként, hogy a papagáj elvegye a kezünkből az eleséget. Idővel ezt egyre bátrabban fogja megtenni. Az is fontos, hogy a gyakorlást a komfortzónájában végezzük, ahol biztonságban érzi magát. Később, amikor már finoman meg meri csípni az odatartott kezet, nyújtsuk ki a tenyerünket és tegyük a lábai elé. A másik kézben élelemmel kell kínálni és úgy kell tartani, hogy ha azt meg akarja szerezni, rá kelljen lépnie a másik kézre. Ezzel a kis trükkel rávesszük, hogy fellépjen a kézre.

Eleinte valószínűleg hamar el fog menekülni, de idővel meg fogja szokni a helyzetet és meg is szereti. A hirtelen mozdulatokat kerülni kell, mert ha a papagáj megijed egy ilyen helyzetben, az hosszú időre vissza fogja vetni a fejlődésben.

Minden madaras gazda rémálma, hogy a kedvence megszökik. A jelenségnek talán nem is megfelelő név a szökés, hiszen az embernél tartott papagáj nem érzi magát fogságban, generációk óta a kalitka valamilyen formájában él, szinte már a génjeiben hordozza, hogy a kalitka az otthona és az ember a gazdája. A madár kirepülése sem a szabadságvágy miatt történik elsősorban, hanem sokkal inkább valamilyen baleset vagy ijedtség következménye.

A papagájokat klasszikusan 3 féle módon szokták tartani: kalitkában, röpdében, mely lehet szobában vagy a szabadban, valamint madárszobában, esetleg madárházban. A kirepüléshez általában több szerencsétlen tényező együttállása szükségeltetik, a madár unalmában lyukat rág a lakhelye gyengébb részeire (hihetetlen tehetségük van észrevenni egy gyengébb forrasztást vagy egy fa tartórúd elöregedő pontját), a gazda pedig figyelmetlen, nyitva hagyja az ajtót, ablakot. A papagáj rendkívül kíváncsi madár, és mivel legtöbbjük elég jó repülő, hamar elillannak a legkisebb résen is.

A megszokott környezetén kívülre került papagájon hamar eluralkodik a pánik és emiatt nem ritkán messzire elrepül. Tudni kell, hogy ezeknek a madaraknak a szabadban a túlélési esélye igen csekély. Az élelmet nem tudják megszerezni maguknak és nincsenek felkészülve a rájuk leselkedő számtalan veszélyre sem - kutyák, macskák, autók, tereptárgyak. A legjobban az jór, amelyik berepül egy házba vagy lakásba, ahol befogadják, vagy valamilyen csoda folytán visszaadják a gazdájának. Nem ritka, hogy a szökött papagáj olyan helyen köt ki, ahol vele megegyező vagy hasonló fajta papagájokat tartanak, és a hangjuk odavonzza a szökevényt.

Ezt a fajta bajt leginkább csak megelőzni lehet, odafigyeléssel. Természetesen érdemes a szökevényt üldözőbe venni, ha leszáll valahol, van esély a megszokott kalitkájával és eleségével lecsalogatni és befogni. Ha ez nem sikerül, lehet próbálkozni az interneten is, vannak kimondottan szökött és befogott papagájokról szóló közösségi oldalak, fórumfelületek.

A madarak szaporodási szokásairól legtöbbünknek csak a tojás jut eszébe. Pedig a tojásból önmagában legfeljebb csak rántotta lehet, az állatvilág többi szereplőjéhez hasonlóan a fiókát is tartalmazó tojás lerakását meg kell előzze egy párzási esemény, amit bátran nevezhetünk szexuális aktusnak is.

A papagájoknál sincs ez másként. A háznál tartott madarak párzását élőben megfigyelni igen nehéz feladat, mégpedig pszihológiai okokból. Az emberrel a végletekig "jóban lévő" papagájpár esetében, ha a közelükben vagyunk, az felül fogja írni a szaporodási vágyukat, és inkább a gazdival foglalkoznak,neki produkálják magukat. Ha még nem alakult ki feltétlen kötődés, a párzásra készülő madarak biztonságérzete az ember jelenlétével lecsökken, és félbehagyják, amit elkezdtek. Ezért leginkább a kamera kínál megoldást erre a kihívásra, ezen keresztül lehet a legjobban megfigyelni a papagájok viselkedését párzáskor és előtte.

Az emberhez hasonlóan a madaraknál is létezik előjáték, nekik is rá kell hangolódni az aktusra. Az ő esetükben ez egymás etetését jelenti - és ez pontosan megegyezik azzal a módszerrel, ahogy a születendő fiókáikat táplálni fogják.

Az aktus technikai részét a papagájok mérete határozza meg. A kisebb testű kecskepapagáj (kakariki) párzása a baromfiéhoz hasonlít, a hím a tojó hátára állva végzi el a megtermékenyítést. 

A nagytestű és nagysúlyú ara papagájok esetében ezt már máshogy intézte a természet. Talán azért alakult így, mert ezek az állatok a puszta súlyukkal is komoly sérüléseket tudnának okozni egymásnak, így ők a kloákájuk összedörzsölésével szexelnek, ahogy az alábbi videón is látható.